Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

A kapcsolat, mint tükör

Amikor kapcsolatba lépünk valakivel, sokszor az idő elfeledteti velünk a kapcsolat célját. Amikor megismerünk valakit, odaadjuk magunkat a történésnek, a változásnak, mert azt hisszük, hogy a szerelem és elköteleződés megtart és megvéd bennünket a nehézségektől. Jó esetben...

Látjuk a közös célt, és a vágy, a bizalom erősebb a kételyeknél. Kapcsolódunk, mert mássá akarunk válni, mert változni, fejlődni akarunk. 

De amikor szerető társunk megmutatja negatívnak hitt részeinket, megtorpanunk. Vajon ezt akartuk?

Sajnos sokszor álom- vagy mesevilágban élünk. Úgy véljük, itt a lehetőség valami teljesre, tökéletesre. Elfelejtjük, hogy a kapcsolat valódi világba vezet, és a tükör nem a mesevilágba visz. 

A kapcsolat igazi, őszinte tükör, önmagunk felfedezéséhez. Meglátni mindazt, ami jó érzéssel tölt el bennünket, de azt is, ami fájó, ami idejétmúlt, amit el kellene már engedni, mert elavult, nem fontos, de amit a fájdalomhoz vagy a megszépített "boldogsághoz" ragaszkodásunk nem hagy.

Ha képesek vagyunk a kapcsolatra őszintén ránézni, ha nem a saját vélt vagy a múltban keletkezett haragunk vezérel, és tudjuk a tükör igazságát tényként kezelni címkézés, megítélés helyett, ha nem elfordulunk, letakarjuk vagy összetörjük, hanem bátran és igazán őszintén belenézünk, akkor az végtelen horizonttá tágul érzelmünk hullámain. 

A kapcsolat önmagáért él, nem értünk. Ha fel tudjuk idézni, mennyi mindent tettünk a kapcsolatunkért, felülemelkedve a múltba tekintés révületén, ha képesek vagyunk elengedni önmagunk elé vetített határainkat, és belehelyezni magunkat a kapcsolatunk őszinte és megtartó lehetőségeibe, valamint valódi áldozatot hozni azzal, hogy őszintén, nyíltan felajánljuk magunkat a kapcsolatnak és nem feláldozzuk magunkat a kapcsolatért, olyan világba csöppenhetünk, amiről azt sem tudtuk, hogy létezhet.