Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Introvertáltként az extrovertáltak világában...

Örök megfigyelőként, csendes szemlélődőként nincs könnyű dolgom a mai világban. Miután rájöttem, hogy ezzel az érzéssel nem vagyok teljesen egyedül (sőt!) , talán kicsit könnyebb. Szükséges hozzá egy hosszabb önismereti folyamat és önreflexió, ami által elérhetünk oda, hogy akár kalandnak is tűnjön "kilógni a sorból" (mondjuk azzal, hogy be sem állunk...). Megmutatni magam 25 év alkalmazotti viszony és egy olyan munkakör után, ahol szinte láthatatlan az ember...számomra kihívás.
Miután elhatároztam, hogy régi életemnek ezennel vége, fogalmam sem volt arról, hogy merre visz az élet, merre tart az utam. Miután pihentem egy hónapot, elkezdtem egy olyan munkát, ami fizikailag aktívan tart, szellemileg azonban nem köt le. Tanulni vágytam. Az alkalmazotti lét mellett kilenc éve segítem sorstársaimat a felépülésükben, elsősorban a fizikai komfortérzet elérésében és az új étkezési szokások kialakításában. Mindig éreztem, hogy a betegségem kialakulásában nem igazán játszhattak szerepet a környezeti tényezők, az addigi életvitelelem, az étkezési szokásaim. Már csak azért sem, mert a statisztikai esélyem a nullával volt egyenlő. Emiatt elkezdtem keresni, hogy a testi tünetek megjelenésében és a betegség kialakulásában milyen szellemi, lelki összefüggéseket lehet találni. Sikerült is jó néhány dolgot felfedezni. A legtöbb új ismerettel nagyon nehéz volt szembesülni és nem mondhatom, hogy az út végén járnék. Minél többet tanulok és tapasztalok, annál inkább érzem, mennyire keveset tudok.
Tapasztalataim szerint egyre többen kezdenek sorstársaim és érintettjeik, valamint a környezetemben élők önismerettel foglalkozni. Bármennyire tiltakozunk akár évekig, évtizedekig, bizony nagyon nagy szükség van arra, hogy megismerjük igazán magunkat, ami által kicsit megismerhetünk másokat és jobban boldogulhatunk a különböző embertípusok világában.
Olyan módszert kerestem, ami segíthet másoknak is. Life és business coachként végeztem. Imádtam a módszert és nagyon tetszett, hogy végre nem tanácsot adhatok, hanem segíthetek mindenkinek megtalálni a maga útját, elérni céljait. Sikereim voltak már a gyakorlás során is, bár nagyon nehezen álltam neki, mert még mindig gondom volt van azzal, hogy megmutassam magam. Eddig nagyon jól ment a weboldalon keresztül, vagy azáltal e-mailben tanácsot adni, kommunikálni. Ott csak az volt a fontos, hogy létezik egy olyan ember, aki már túl van a dolgokon és segíthet.
De most meg kell mutatni magam. A külsőm, a mimikáim...egyáltalán azt, hogy a név és írás mögött ki is vagyok én valójában. Mások antiszociálisnak tartottak és sokszor már majdnem én is magamat, mert kerültem a nagy társaságot, a nagy családi összejöveteleket, szívesen voltam egyedül és sokszor elég volt, hogy csak írásban tartom a kapcsolatot és csak bizonyos emberekkel. Szívesen zárom el magam akár hetekre is a könyveimmel, a kutyáimmal, ahova még a férjem befér, de más már nem nagyon. Nincs szükségem sok külső ingerre, ösztönzésre. Szeretek elmerülni abban, amit csinálok. Szívesen mélyülök el a saját gondolataimban. Inkább hallgatok, mint beszélek, emiatt zárkózottnak, távolságtartónak tűnök, néha akár arrogánsnak is, pedig csak kétszer megfontolom, amit mondani szeretnék, illetve szívesen meghallgatom az embereket. Nagyobb csoportokban, váratlan helyzetekben vagy nyomás alatt szinte mindig zavarban érzem magam. Elfogadtam, hogy ilyen vagyok, de azért néha kibújok a csigaházamból.